A törökuralomtól napjainkig - Drégelypalánk kis néprajza
Az 1552-es ostrom után a törökök nem építették újjá a várat, bár Drégelyt több mint négy évtizeden át uralták. Az itt maradt őrség alig száz gyalogosból és valamivel több lovasból állt csupán, ám 1575-ben a nógrád-drégelyi bég a falu temploma körül közel kétezer lovas számára építtetett erős palánkot, amit Új Drégelynek, később pedig Palánknak neveztek. 1593-ban a törökök kiürítették a helységet, s ekkor Nagy Ferenc lévai vicegenerális foglalta el a várat. 1595-re újra meghódolt Drégely a török-nek. 1605-ben Bocskai hadvezére, Rhédey Ferenc foglalta el az erődöt, 1619-ben pedig Bethlen Gáboré a vár. 1649-ben még megerősítették a helyet, de az őrség 1663-ban felgyújtotta és elhagyta a várat.
Az egykor mezővárosként is szereplő Drégely a török után visszaesett a jobbágy-községek jogállásába. Az omladozó vár köveit az esztergomi érseki uradalom gazdasági épületeinek építéséhez használták fel. A lakók robottal tartoztak az érseki uradalomnak, bár annak egy részét pénzzel megválthatták. Palánk lakói mentesültek a robot és tized terhe alól, ehelyett kötelesek voltak kíséretet adni az uradalom számára; végrehajtották a tizedszedést, őrizték a beszedett terményeket, gondoskodtak a postahordásról, stb. Megcsappant a lakosok száma is, megszőnt a falu egykori erős protestáns jellege, hisz az érseki uradalom területén megtiltották a protestánsok lakhatóságát. 1735-ben Palánkra katolikus németeket telepítettek be.
Az 1770-es Urbáriumban is olvashatjuk, hogy "Mivel ennek a Helységnek úgy szólván semmi határja nem vólna, többnyire is az lakosok Mester Emberekből állanának, semminémő paraszti robotot az Uraságnak nem tesznek". Pénzbeli váltságuk évi
A drégelyi romok |
100 forintból állott, ezenkívül "Uraság leveleit valahová szükséges, hordani szokták", behajtották a "dézsmabeli ga-bonát" az uraság községei-ben stb. Marháikat a földesúr rétjein legeltethették, épület-re és tőzre való fát is kaptak, s "bírtak szőlőheggyel" és malommal. A lakók ezenkívül házikertjeikben dohányt is termesztettek. Az Urbáriumban felsorolt jobbágyok közt egyébként olyan nevekkel találkozhatunk, mint a Révész, Kóváry, Horváth, Fiber, Pleva, Csányi, Juhász, Vimer, Lesák, Molnár, Szepesi, Czilinger, Rajner, Pásztor, Dúló, Ora-vecz, Balog, Vilt, Longmajer, Kovács, Boros, Minich, Czibulka, Borka, Benko, Széles, Bálint, Nagy, Kormosó, Raffaj, Csábrági, Tóth, Csósza, Baltazár, Siller, Fridel, Puskás, Máté, Farkas.
|
1828-ban Drégelynek 975 lakosa volt, 44 jobbágy és 86 zsellérháztartással. Élt még itt ezenkívül 4 iparosmester, 2 csizmadia és 2 ács. Palánkon 524-en lakak, többnyire jobbágyok. A két falu neve 1873-ban már Drégelypalánk alakban szerepel, 1900-ban pedig Drégely-Palánknak írták. 1870-ben 1426 lakost írtak össze. Sajnos, ez a szám 1893-ra 1357-re csökkent. A 9 szlovák és 3 német főn kívül valamennyien magyarok voltak. A zömmel katolikus lakosságon kívül élt még a faluban 38 izraelita és 8 evangélikus is. Drégelypalánk lakosainak száma 1941-ben 1906 volt. Ma közel 1700 fő él a községben, melynek önkormányzatán kívül általános iskolája és óvodája, könyvtára és mővelődési háza, kiállítóterme és szép sportpályája, két orvosi rendelője, gyógyszertára és több sikeres vállalkozója van. Nagyobb üzemei közé tartoznak a következők: Szondi Lakatos- és Szerelőipari Szövetkezet, Zentis Drégelyvár Gyümölcsfeldolgozó Kft., Knaus-Tabber Lakókocsigyár Varrodaüzeme, Globál-Vép Kft. A község infrastruktúrája a csatornahálózat kivételével teljesen kiépített. A közlekedési lehetősé-gek jók (E-75 nemzetközi főút). Az autóbusz- és vonatjáratok Vác-Budapest és Balassagyarmat irányában jó elérhetőséget biztosítanak. Az idelátogató helyben szállást és jó étkezési lehetőségeket talál. Híres az itteni bogyósgyümölcs-termesztés, bár a termelők egyre nehezebb körülmények közt dolgoznak. Csodálatos a községet körülölelő természet: vannak hegyei, erdei, rétjei, folyói. Különösen nagy távlatok elé nézhet tehát a falusi turizmus, hisz a település gazdag történelmi emlékekkel is bővelkedik.
| A Palócföld szóbanforgó községe is gazdag népi hagyományokkal rendelke-zik. A lakosság fő foglalkozása az állatte-nyésztés és a növénytermesztés volt. Emel-lett virágzott itt a halászat, s akadt az ősi mesterségeknek is egy-egy tudója, mint például a tetőverésnek, a szénégetésnek, a kosárfonásnak, a molnárkodásnak, a cipő- és ruhakészítésnek stb. A múlt század első évtizedeiben a falu lakosainak 70-80%-át a zsellérek tették ki, akik főleg napszámból, harmadolásból, negyedelésből éltek. A gazdáknak legtöbb 5-10-15 hold földjük volt. Már a 8 holdas gazdák is "jónak számítottak" itt. 25 hold földje az 1940-es években csak Tóth József bírónak volt. A jobb gazdák lovakkal, az 5 hold körüliek ökrökkel dolgoztak. A hercegprímás birtokán dolgozó családok közül a dohányosoknak ment legjobban. A telkes gazdák kapubálványos portáin háromsejtő felvidéki háztípusok álltak. |
Nepomuki Szent János szobra a patak partján |
A téli népszokások közül legtovább élt itt is a lucázás. A lucázó fiúk versére még ma is jól emlékeznek. Ez így hangzott:
"Lucát gyöttem köszönteni,
Aggyik kendtek hörpinteni,
Vagy borocskát, vagy pálinkát,
Vagy egypár krajcárkát,
Tojó legyen tyúkjok, lúdjok,
Bornyazzon meg tehenjek,
Csikózzon meg a lovok,
Malacozzonak a disznók,
Szaporodjanak a bárányok.
Ahány cserép, tál, tányér,
Mind maradjon meg,
Egy se törjön össze,
S így heverjenek a tyúkjaik e!"
A múlt század első évtizedeiben még készítettek itt lucaszéket, hogy éjféli misekor megláthassák a "tarajos menyecskéket", azaz a boszorkányokat.
Karácsony előtt a második világháborúig hordták az iskolás gyermekek az ostyát, ezt a verset mondva: "Világ váltságáért szánt Isten egy ostyát, /Ki értünk a keresztfán áldozati bárány, /Közöttünk is hagyta ostyaszínben magát, /Erről származtatik az ostyahordozás. /Szeplőtelen Szent Szőz drága magzatának, /Születését várjuk a kis Jézuskának. /Nem felejtéséért ezen mély titoknak, /Szíves fogadója legyen az ostyának, /Ez a kívánsága tanító urunknak, /Boldog ünnepeket kíván mindnyájunknak". Ezt a hagyományt ma is ápolják a faluban.
Karácsony böjtjén hordták a község pásztorai - a kanász, a juhász és a tehépásztor - az aprószenteket. Virágvasárnap hajtottak kiszét, májusban a "tehetősebbek" állítottak májfát, Szent Ivánkor ugrottak tüzet, Pünkösdkor jártak a királynéval, miközben ezt énekelték: "Imi vagyon, Imi vagyon, /Piros pünkösd napja, /Hónap lészen, hónap lészen, /A második napja. /Pépő, pépő, kukorica pépő, /Pálmesterné lánya, /Jól megfogjad, jól megfogjad, /A lovadnak szíjját, /Ne tipossa, ne tapossa, a pünkösdi rózsát!". A régi szokások közül újra felelevenítették a szüreti felvonulást és az aratási ünnepséget.
Gazdag a mélyen hívő közösség vallásos néprajzi anyaga is. Szent János napján körmenettel mentek a Nepomuki szoborhoz, Szentháromságkor a Szentháromság-szoborhoz, Úrnapkor a négy gunyhóhoz, búzaszenteléskor pedig a határba. Nagy-böjtben a Kálvárián végeztek ájtatosságot, mőködtek a különböző társulatok, s a mai napig végzik a Szentcsalád-járást. Ennek többféle változata is él, s a mai napig fennmaradt például az ajtó előtt felelgetős kopogtatós-ének is.
A falut többször és többen felkeresték a néprajzkutatók közül is. Gyakran győjtött itt Manga János, akinek számos drégelypalánki fotója megtalálható a Néprajzi Múzeum Fényképtárában. 1910-ben Györffy István is készített itt néhány felvételt, s vásárolt egy tucat tárgyat a Néprajzi Múzeum részére. 1943-ban az Országos Teleki Pál Portyázás során a Baross Cserkészcsapat regősei végeztek értékes kutatómunkát Palánkon.
Részlet a Szondi-emlékkiállításból (Fő út 22.)
|
|
