|
|
Irodalmi szemelvények
Arany János: Szondi két apródja.
Felhőbe hanyatlott a drégeli rom
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja
Szemközt vele nyájas szép zöld hegy-orom
Tetején lobogós hadi kopja.
Két ifjú térdel, kezükben a lant
A kopja tövén mintha volna feszület
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem ünnepet ület
"Mér nem jön Szondi két dalnoka, miért?
Bülbül-szavú rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
Odaillőt egy huri nyakra!"
"Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
És pengeti, pengeti sírván.
...S hogy feljöve Márton az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi magad!
Meg nem marad itt anyaszülte.
"Szép úrfiak! Immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér zengeni többet:
Jertek velem, odalenn áll nagy vigalom,
Odalenn vár mézízű sörbet. -"
Mondjad neki Márton, ím azt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Egyenest oda fog folyamodni.
"Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma,
Jó illatú fűszer és drága kenőcs...
Ali győzelem ünnepe van ma!"
Hadd zúgjon az álgyú! Pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát,
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
Töri Drégel sziklai várát.
"Szép úrfiak! A nap nyugovóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszínű kaftán,
Szél zendül az erdőn, - ott leskel a hold:
Idekinn hideg éj sziszeg aztán!".
A vár piacára ezüstöt, aranyt,
Sok nagybecsű marhát máglyába kihordat,
Harcos paripái nyihognak alant:
Szügyeikben tőrt keze forgat.
"Aztán-no, hisz úgy volt! Aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette:
Itt nyugszik e halmon, - rövid az eset -,
Zengjétek Alit ma helyette."
Két dalnoka volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit - ezért öli bú -
Véle halni meg, ócska ruhába!
"S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó:
Leány-arcotok nap meg nem süti nála:
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
Fiaim, hozzá köt a hála."
Hogy vítt ezrekkel! Hogy vítt egyedül!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
Kelevéze ragyog vala balján.
"Rusztem maga volt ő...s hogy harcola még,
Bár ágyugolyótul megtör ina, térde!
Én láttam a harcot!...Azonban elég:
Ali majd haragudni fog érte."
Mint hulla a hulla! Veszett a pogány,
Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
Diadallal várta be végét.
"Eh! Vége mikor lesz? Kifogytok e már
Dicséretéből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! Vesszeje vár
És börtöne kész Ali úrnak."
Apadjon el a szem, amely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte.
Irgalmad, óh Isten, ne legyen övé,
Ki miatt lőn ily kora veszte!
|
