2004 - Önkormányzat a közművelődésért díjat kapott Drégelypalánk
A Magyar Népművelők Egyesülete Kazincbarcikán tartotta – immár huszonegyedik – országos vándorgyűlését. A háromnapos szakmai tanácskozás menetében került sor arra is, hogy kitüntessék a népművelő szakma legkiválóbbjait, sőt díjjal ismerjék el azon önkormányzatok erőfeszítéseit is, kik a legtöbbet tették a kulturális élet támogatása terén. Örömmel fedeztük fel a falvak kategóriájában díjazottak közt a drégelypalánki önkormányzatot, mely a méltatás szerint mindig kiemelt ügyként kezelte, és nagy gondot fordított – és fordít napjainkban is – intézményei működésére, fenntartására, mivel úgy véli, ez megtartó erőt jelent a lakosság számára.
A településnek van határozott koncepciója, elképzelése a kultúra fejlesztése tekintetében, s nem csak az egyes akciókat, programokat támogatja, hanem a közművelődés folyamatának egészét. Éves költségvetésében biztosítja, hogy a művelődési ház színes, gazdag és változatos programkínálatával szolgálhassa ki a falu lakosságát, a legifjabbaktól a legidősebb korosztályig. Fontosnak tartja a helyi hagyományok újraélesztését, megőrzését, az amatőr művészeti csoportok támogatását, menedzselését, a község szellemi életének élénkítését, a kultúraközvetítést az élet minden területén. 2003-ban teleház építését határozta el, melyet jelentős állami támogatással ez évben be is fejezett. Képviselő-testületének tagjai örömmel támogatják a művelődési ház kulturális pályázatait, s biztosítják hozzá a szükséges önerőt. Így történt ez a teleház építésekor is, melynek érdekében több millió forintos saját részt kellett előteremteniük. Az új létesítménnyel egy olyan nyitott, rugalmas közösségi tér alakult ki, amely mindig tárt ajtókkal várja a betérőket, ahol valóban a lakosság igényei szabják meg a kínálatot, ahol eltűnik a szellemi igénytelenség.
Sajnálatos módon Nyugat-Nógrádra is jellemző az, hogy a rendszerváltást követően – mint nem kötelező feladatot - sorra szüntették meg a korábban jól működő közművelődési intézményeket. Eladták, vagy éppen üresen állnak a kultúrházak, sok helyütt – még viszonylag nagyobb falvakban is – a nagy múltú kulturális hagyományok ellenére már a lehetősége sincs meg a régi keretek visszaállításának. A kultúra bármely területén tevékenykedő ember örömmel nyugtázhatja, hogy mégis vannak olyan települések, ahol épp ezzel ellenkezőleg még ma is fontosnak tartják, felismerik a kulturális életben rejlő lehetőségeket. Támogatásuk által nagy mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a falu népessége jól érezze magát a településen, sőt irigylésre méltó példát mutasson másoknak is. Drégelypalánk példája igazolja, hogy egy falu számára is fontos, hogy lakói ne váljanak hátrányban szenvedőkké azáltal, hogy távol élnek a városok kínálatától, sőt egyre erősödő hagyományteremtő rendezvényeikkel még emlékezetes programokat kínálnak a messze földről érkezőknek is.
Aki egy kicsit is betekintést nyerhetett Drégelypalánk törekvéseibe, bizonyára úgy gondolja, hogy a falu önkormányzata nevében igazán jogosan vehette át Dombai Gábor polgármester e rangos díjat. Mindamellett nyilvánvaló az is – s ezt Dombai Gábor is hangsúlyozta a kitüntető cím átvétele után - hogy a tartalmi sikerek elérése terén elismerés illeti a falu kiváló népművelőjét, Pásztor Zsoltnét is. Szervező munkája, minden részletre kiterjedő figyelme, szakértelme nélkül nem sorolhatnánk most az egész falunak dicsőséget hozó érdemeket.
V.J.